
Januárban filmbe illő jelenettel próbálta leszorítani a rendőröket az útról az a sofőr, aki az igazoltatás elől menekült el Sopronban. A huszonnégy éves férfit közúti ellenőrzés során állították meg, megvárta, amíg a rendőrök a kocsijához érnek, majd elhajtott. Több kilométeren át üldözték a férfit, aki óránkénti 130 kilométeres sebességgel többször is a rendőrautó oldalának ütközött, a járőrkocsi megrongálódott.
A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat.














