NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
A Mall.hu köteles visszautalni a pénzt a vásárlóknak

A Mall.hu köteles visszautalni a pénzt a vásárlóknak

Másfél milliárd forintnyi vagyont zárolt az adóhatóság a Mall.huval összefüggésben indult eljárásban. A webáruház egyelőre felfüggesztette a kiszállítást, de azt hangsúlyozzák, hogy a cég nem érintett a büntetőügyben. A Hír Televíziónak nyilatkozó szakjogász azt mondja: a Mall.hu köteles visszautalni a pénzt a vásárlóknak, amennyiben nem szállítja ki a már kifizetett terméket.

  • 2017. november 15., szerda 22:16
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzeti Nyomozó Iroda összehangolt házkutatást tartott kedden a cseh tulajdonú Mall.hu webáruház magyarországi leányvállalatánál. Az akció célja – közlésük szerint – egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezet felszámolása volt. A bűnszervezet a gyanú szerint 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul.

A Mall.hu internetes felülete közben továbbra is működik, telefonos ügyfélszolgálatuk viszont elérhetetlen, egész nap foglaltat jelez, ahogy zárva tartanak az átvételi pontok is, technikai okok miatt. A cég egyik munkatársa azt mondta, hogy minden egyes vásárlójukat külön-külön tájékoztatják a fennakadásokról, további információkat pedig estére ígért.

A Mall.hu egyelőre felfüggesztette a kiszállítást, azt nem tudni, meddig. Közleményükben azt írják: valótlan az az állítás, amely szerint a cég büntetőügyben érintett. Azt is hangsúlyozzák, hogy minden jogi eszközt igénybe vesznek, hogy helyreálljon a megszokott rend.

A webáruház köteles a már kifizetett, de ki nem szállított termékek után visszautalni a vásárlók pénzét, mondja a Hír Televíziónak nyilatkozó szakjogász. „Azzal, hogy egy webáruház visszaigazolta már a megrendelést, létrejött az elektronikus szerződés, innentől kezdve a szerződéshez kötve van a webáruház, tehát teljesíteni kellene szerződésszerűen, amit vállalt. Ebben az esetben, hogy valaki előre utalást választott vagy utánvétes fizetést, attól függ, mindkét esetben elállhat a szerződéstől az adott fél, nyilván könnyebb helyzetben van, aki utánvétes szállítást választott, mert ő még nem fizette ki a termék árát. Nagy az esély arra, hogy aki előre utalást választott, ő is el fog állni a szerződéstől, ilyenkor a webáruház köteles visszautalni az összeget” – nyilatkozta Krausz Miklós internetjogász.

A pénzügyi nyomozók 50 tanút hallgattak ki, két gyanúsítottat pedig őrizetbe vettek és a Fővárosi Főügyészségnél kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. De lefoglaltak 40 gépjárművet, 42 millió forint és 208 ezer euró készpénzt is. Mindezek mellett pedig mintegy 100 bankszámlát és 10 ingatlant zároltak.

Témához ajánljuk

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról