

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Koordináló Kft. társadalmi szemléletformálásra kapott egymilliárd forintos támogatását kifogásolja az LMP.
A párt frakcióvezető-helyettese úgy látja: az összeg egy része magánzsebekbe, másik része pedig a Habony Árpádhoz, a Mészáros Lőrinchez és a Garancsi Istvánhoz köthető médiacégekhez vándorol majd, pedig eredetileg civilek dolgozhattak volna belőle. Schmuck Erzsébet szerint azért is hiba az állami kukaholdingra bízni a szemléletformálást, mert az alapfeladatát, a hulladékgyűjtéssel és -kezeléssel foglalkozó cégek kiszolgálását sem képes ellátni.
„A közszolgáltatók késve vagy egyáltalán nem kapják meg a kukaholdingtól a munkájuk ellenértékét. Az ágazatban sorozatosak a csődök, számos településen összeomlott a közszolgáltatás, és az állam évente tízmilliárdokkal kénytelen kipótolni a hulladékkezelésből hiányzó pénzt" – mondta a párt frakcióvezető-helyettese.