

Nem tartja kampányolásnak a hódmezővásárhelyi plébános iránymutatását a Fidesz alelnöke. A hívek viszont annál inkább elutasítják, hogy a katolikus pap a kormánytól kapott milliárdokra hivatkozva próbálta irányítani híveit, hogy kire szavazzanak a polgármester-választáson. A politológus szerint a kampányolás azért nem meglepő, mert a jelenlegi hatalom érdekeltté tette az egyházakat a rendszer fenntartásában.
„A második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetőségük, hogy olyan támogatást élvezzenek, mint a jelenlegi kormány által amit kapnak az oktatásban, az egészségügyben, szociális téren, könyvkiadásban, és lehetne sorolni. Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdjük építeni a kertvárosban a harmadik katolikus templomot." A kormány milliárdos támogatásait emlegetve nyíltan kampányolt a vasárnapi misén a hódmezővásárhelyi plébános, Németh László a város fideszes polgármesterjelöltje mellett.
„Szégyen! Szégyent hozott ránk és az egyházközségre, a hívekre. Egyszerűen birkának néz bennünket, hogy felszólít, hogy irányba terelhet bennünket, mint egy birkát" – így vélekedett a mise után az egyik helyi lakos, Szabó János.
Nemcsak a helyi hívek egy része, a KDNP-ből kilépett Lukácsi Katalin is felháborodott.
„Már itt van a pénz a számlán – szerintem ez nagyon súlyos mondat. Volt olyan valamikor, kétezer évvel ezelőtt, amikor ez volt az érve valakinek. Szerintem ez nagyon ijesztő. Fontos, hogy erre figyeljünk mi, katolikusok, hívek, hogy csakis érett módon szálljunk be a politikába, és a pártpolitikának nincs helye a templomban" – jelentette ki Lukácsi.
Máthé-Tóth András valláskutató szerint nem csak a helyszínnel volt gond. „Az egyházaknak nem konkrét párt, vélemények vagy jelöltek mellett vagy ellen szokás véleményt nyilvánítaniuk, hanem általánosabb, alapvetőbb társadalmi kérdésekről: a haladásról, a szegénységről vagy a kirekesztettségről, adott esetben a menekültek kérdéséről, ahogy azt Ferenc pápa is nap mint nap teszi" – mondta Máthé-Tóth.
„Fölszólítjuk az egyházakat, tartsák magukat távol attól, hogy beleavatkoznak a politikai életbe, a választási kampányba" – jelentette ki Niedermüller Péter. A DK európai parlamenti képviselője szerint elfogadhatatlan a templomokban folyó kampányolás.
A Fidesz szerint azonban Hódmezővásárhelyen nem ez történt. „Amit mondott, az mind elvi kérdés volt, hogy most ők hogy érzik magukat: hogy érzi magát az egyház, hogy érzik maguk a papok abban a világban, amely 2010 óta van, amely 2002 és 2010 között volt, vagy, ne adj Isten, az ötvenes-hatvanas években" – így reagált Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.
Böcskei Balázs politológus úgy látja: a választási kampányokban visszatérő elem, hogy az egyházi szereplők burkoltan vagy nyíltan politikai állásfoglalást tesznek, hagyományosan a jobboldal mellett. 2010 után ráadásul a kabinet érdekeltté is tette az egyházakat a Fidesz hatalmon tartásában.
„Például ha arra gondolunk, hogy az egyházi iskolák számos településen nagyobb támogatást kapnak az iskolafenntartáshoz, mint a Klik hatáskörébe tartozó intézmények, akkor azt látjuk (…), hogy nemcsak értékazonosság van a szereplők között, hanem anyagilag érdekeltté, fenntartással érdekeltté tette a történelmi egyházakat abban – azt is mondhatnám, hogy kicsit függő helyzetbe is hozta magához képest –, hogy valóban őt támogassák" – véli Böcskei Balázs.
Az Idea Intézet friss kutatása szerint a magyar lakosság nagy része az állam és az egyház szétválasztása mellett foglal állást. Például nem örülnek annak, ha a település egyetlen iskolája egyházi fenntartásba kerül, és úgy látják: az állam túl sok pénzt költ az egyházakra.