NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
MSZP: Az ötvenes éveket idézi a kormányhivatal

MSZP: Az ötvenes éveket idézi a kormányhivatal

A hivatal az előtt közölte, hogy a Fidesz nem szegte meg a plakáttörvényt, hogy kézhez kapták volna a szocialisták közérdekű bejelentését.

  • 2018. február 14., szerda 17:23
Vágólapra másolva!

Az ötvenes éveket idézi a fővárosi kormányhivatal azzal, hogy vizsgálat nélkül mindent rendben talált a Fidesz plakátkihelyezéseinél, vélik a szocialisták. Harangozó Tamás a Hír TV-nek azt mondta: még az előtt közölték, hogy a nagyobbik kormánypárt nem szegte meg a plakáttörvényt, hogy kézhez kapták volna közérdekű bejelentésüket.

Az MSZP a többi között azt kifogásolja, hogy a Fidesszel szerződő hirdetési cég öt olyan vállalkozásnak is kiközvetítette a nagyobbik kormánypárt plakátjait, amelyek a törvényi előírás ellenére sem tettek közzé 2018-as árlistát.

„Bűvészkednek számokkal és évekkel, és ma már ott tartunk, hogy állítólag a plakátcégek két évre előre mondják meg, hogy milyen áron fognak dolgozni, ami szerintünk továbbra is nonszensz. Arra a kérdésre, hogy konkrétan az a cég, ez az Odex Kft., amelyik a Fidesszel 150 millió forint értékben szerződött plakátok kihelyezésére, miért nincs a mai napig fent a kormányhivatal honlapján, a saját árlistájával, erre nem kaptunk választ. A törvény ugyanis egyértelműen úgy fogalmaz, hogy csak és kizárólag az a cég köthet szerződést gyakorlatilag közpénzzel gazdálkodó szervezetekkel, állami hivatalokkal vagy éppen politikai pártokkal, amelyik az aktuális árlistáját a kormányhivatal honlapján elhelyezi” – mutatott rá a szocialista országgyűlési képviselő.

Emlékezetes: a Jobbikot több mint 600 millió forintra büntette az Állami Számvevőszék, amikor úgy találta, hogy az ellenzéki párt túlságosan olcsón kapott plakáthelyeket Simicska Lajos hirdetési cégeitől.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról