Aláírásgyűjtést indít az MSZP

Mesterházy Attila bejelentette: aláírásgyűjtést indít az MSZP az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentése érdekében.

  • 2013. március 13., szerda 19:05
Vágólapra másolva!

A pártelnök emellett bővítené is az alapvető élelmiszerek körét. A szocialista politikus a kezdeményezést azzal indokolta, hogy a Fidesz az Országgyűlésben nem támogatta a szocialisták áfacsökkentésről szóló javaslatát. A párt aktivistái házról házra járnak majd a kérdőívekkel.

Mindig az ellenkezőjét

Németh Szilárd szerint az MSZP mindig az ellenkezőjét teszi annak, amit mond. A fideszes politikus emlékeztetett: 2006-ban áfacsökkentéssel kampányoltak a szocialisták, a választások után azonban kétszer is áfát emeltek, amelyet maga Mesterházy Attila is támogatott. Közben a Fidesz is aláírást gyűjt, a rezsicsökkenés érdekében.