Elmarad a sztrájk

Mégsem sztrájkol a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hétfőn. Ezt Mendrey László jelentette be. A szakszervezet elnöke azt mondta: a PDSZ nem mehet bele olyan sztrájkba, amelynek a feltételei nem tisztázottak.

  • 2013. március 13., szerda 16:09
Vágólapra másolva!

Hozzátette: munkaügyi bírósághoz fordultak, hogy az mondja ki, a közoktatásban dolgozók nem kötelezhetőek az elégséges szolgáltatás biztosítására.

A Magyar Nemzet korábban azt írta: az Emberi Erőforrás Minisztérium egyeztetne a PDSZ-szel a sztrájkról, mert alapvetőnek tartja, hogy a munkabeszüntetés idején is tisztában legyenek a tanárok azzal, milyen feladatok ellátására kötelezhetőek.

Hoffmann Rózsa örömmel fogadta

Örömmel fogadta a közoktatási államtitkár, hogy csak megfelelő jogi háttérrel hirdet sztrájkot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Hoffmann Rózsa hozzátette, sztrájkolni mindenkinek joga van, azonban az államtitkárság feladata, hogy a tanulni vágyóknak lehetőséget biztosítson a megfelelő színvonalú és elérhető oktatásra.