Felszólították Orbánt: akadályozza meg

Az MSZP felszólította Orbán Viktort, hogy akadályozza meg a Nemzeti Érzelmű Motorosok felvonulását.

  • 2013. április 19., péntek 15:34
Vágólapra másolva!

Steiner Pál szerint megkérdőjelezhető a miniszterelnök szavahihetősége, ha a rendőrség mégis megengedi, hogy a vasárnapi Élet menetével egy időben felvonulhassanak a motorosok.

A korábbi Adj gázt! elnevezésű demonstrációt a parlamentben ítélte el a kormányfő, a rendezvényt a Belügyminisztérium kérésére betiltotta a rendőrség. A motorosok csütörtökön azonban más néven és más útvonalon kértek engedélyt a felvonulás megtartására, amelyhez a rendőrség hozzájárult.

„Mégiscsak engedélyezik, mert Orbán Viktornak és az ő politikai műhelyében dolgozóknak szükségük van a szélsőségesek támogatására, szükségük van esetlegesen olyan emberek szavazatára is, akikkel semmilyen közösséget nem lehet vállalni” – fogalmazott Steiner.

Elkerülik az Élet menetét

Tavaszköszöntő év eleji felvonulásként pótolják vasárnap az Adj gázt! felvonulást – közölte a Nemzeti Érzelmű Motorosok elnöke. Jeszenszky Sándor azt mondta, nem az Élet menetére szervezték a korábbi elmaradt és most vasárnap tartandó rendezvényt, s ígérik, elkerülik az Élet menetét.