
Laborc–Portik-találkozó: döntést hozott a bizottság
Közzétehetők a polgári elhárítást az előző ciklusban irányító Laborc Sándor és az olajbűnözőként elhíresült Portik Tamás találkozóiról készült hangfelvételek leiratai – erről döntött az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. A testület a javaslatot a szocialisták tartózkodása mellett fogadta el. A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója 2007-ben és 2008-ban kétszer is találkozott Portik Tamással egy budai vendéglátóhelyen. Portik tavaly június óta van előzetes letartóztatásban, a gyanú szerint felbujtóként vett részt az Aranykéz utcai robbantásban, valamint Prisztás József és Seres Zoltán megölésében.
Az NBH egykori főigazgatója hiába titkolta korábbi meghallgatásán, hamarosan nyilvánosak lehetnek a Portik Tamással való találkozóinak hangfelvételei. Ezek 2008 nyarán készültek, amikor Laborc Sándor még a szakszolgálatok főigazgatójaként két alkalommal is találkozott a kilencvenes évek leszámolásai miatt több ügyben felbujtóként vádolt Portik Tamással. A múlt héten a hangfelvételeket vizsgáló szakértői bizottság arról döntött, hogy nem tartja indokoltnak titkosítás fenntartását.
A bizottság zárt ülésen vitatta meg a szakértői jelentést. A testület végül egyórás vita után határozott.
„Javasoljuk, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal a Portik–Laborc-találkozók hanganyagának leiratát anonimizált formában oldja fel a titkosítás alól, tehát a minősítését szüntesse meg” – jelentette ki Kocsis Máté. A fideszes politikus hozzátette, szerinte ez napokon belül megtörténhet, a belső ügymenetüktől függ. A minősítés feloldása nem jelent automatikusan nyilvánosságra hozatalt – tette hozzá.
A Hír TV információi szerint a dokumentumok, amelyeket az Alkotmányvédelmi Hivatal a nemzetbiztonsági bizottság elé tárt, további bűncselekmények gyanúját vetik fel Laborc Sándorral szemben, ezért a bizottság LMP-s tagja, Mile Lajos szerint a Portik–Laborc-találkozókkal összefüggésben az Energol Rt. olajszőkítési ügyleteit is vizsgálni kellene.
A bizottság MSZP-s tagjai nem támogatták a titkosítás feloldását. A bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt továbbra is kitart korábbi véleménye mellett, mely szerint az még nem bűncselekmény, ha a titkosszolgálatok vezetője egy bűnözővel tárgyal.
Portik Tamás rendőrségi és titkosszolgálati kapcsolatáról Célpont című műsorunk közölt először részleteket. Úgy tudjuk: az Energol egykori vezére a 2010-es választások előtt politikai megrendelésre is végezhetett feladatokat.
Portik június óta van előzetes letartóztatásban, a gyanú szerint felbujtóként vett részt az Aranykéz utcai robbantásban, valamint Prisztás József és Seres Zoltán megölésében.













