A rendőrök azt mondták: ráestek az áldozatra

A kórházba szállítás sem segített volna az Izsáki Rendőrőrsön elhunyt férfin – ez derül ki a Népszabadság birtokába jutott mentősök jegyzőkönyvéből.

  • 2013. május 02., csütörtök 11:18
Vágólapra másolva!

A dokumentum szerint a rendőrök a kiérkező orvosnak azt mondák: dulakodás közben ráestek az áldozatra, ezért halt meg. A halál okát egyébként a végső szakértői jelentés hiányában még nem közölték a hatóságok.

Az Izsáki Rendőrőrsön még április közepén hallgatták ki a román állampolgárságú B. Józsefet, akit kisebb lopás elkövetésével gyanúsítottak a rendőrök. A gyanú szerint a férfit a két rendőr a kihallgatás során brutálisan bántalmazta – összerugdosták a fejét és a mellkasát –, amibe belehalt. A két rendőr szolgálati viszonyát megszüntették, felmentették az Izsáki Rendőrőrs parancsnokát és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetőjét is.