A szocalisták miatt nem lesz újraélesztő készülék az iskolában?

Megakadályozták a szocialisták, hogy a Szeged településrészei hozzájussanak a közgyűlés által megszavazott 30 millió forintos támogatáshoz. A városrészek újraélesztő készüléket vettek volna a pénzből, máshol játszótereket, járdákat építettek volna. A helyi Fidesz lemondásra szólította fel az érintett MSZP-s politikusokat.

  • 2013. május 07., kedd 19:28
Vágólapra másolva!

A részönkormányzatoknak szánt pénzügyi forrást a 2002-es kampányban ígérte meg Botka László, szeged szocialista polgármestere, de csak a 2010-es választások után valósult meg, fideszes előterjesztésre. A 30 milliós támogatást a legutóbbi pénzügyi bizottsági ülésen azonban két szocialista képviselő ellenezte, határozatképtelenség miatt így nem lehet felhasználni a pénzt.

„Semmi másra nem tudok gondolni, mint hogy Ménesi Imre és Révész Mihály képviselők megvetik a körtöltésen kívül élőket, nem tartják őket egyenrangú szegedi polgároknak, és ezt a kevés összeget is sajnálják tőlük” – nyilatkozta Juhász Gyula, a Fidesz–KDNP képviselője.

Szeged-Szőregen járdákat akartak építeni, és a nagyobb területek takarítását is ebből a pénzből kívánták megoldani. A majdnem tízezer lakosú Szeged-Kiskundorozsmán az óvodában és iskolában építettek volna játszótereket, s egy újraélesztő készüléket is vettek volna a helyi iskolának.

„Nem értem, hogy ezek a célok miért nem támogathatók a szocialista városvezetés részéről. Ez a pénz másra nem lenne költhető, úgyhogy értetlenül állunk a dolgok előtt” – fogalmazott Mihálffy Béla, önkormányzati képviselő.

Az egyik szocialista bizottsági tag szerint igazságtalanul lett volna elosztva a pénz, ezért nem támogatták. „Tavaly az egyik kollégám készített összeállítást arról, hogy településrészi önkormányzatok mire használták ezeket a kereteket; azért nemcsak ilyen kiváló közügyek voltak. Egy szólás-mondás is született, hogy elég sok birkának kellett megdöglenie ahhoz, hogy elfogyjon ez a pénz” – fejtette ki Révész Mihály.

A fideszes képviselők lemondásra szólították fel két MSZP-s politikust.