
Az EU visszaél hatalmával Magyarországgal szemben
A Fidesz elnöksége arra kérte a kormányt, uniós tárgyalásai során ne engedjen a brüsszeli nyomásnak, az Európai Unió (EU) ugyanis visszaél a hatalmával – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Hír TV Rájátszás című műsorában.
– Azt gondolom, hogy az EU visszaél a hatalmával Magyarországgal szemben, teljesen indokolatlan, amit állítanak. Tavaly kiengedték Máltát a túlzottdeficit-eljárás alól, pedig sokkal magasabb volt a deficitjük 2012-ben, mint Magyarországnak. Idén Romániát tervezik kiengedni a túlzottdeficit-eljárás alól, nekik több mint 1 százalékkal volt magasabb a deficitjük. A többi országban, ahol meg türelmet tanúsítanak – amit hazánkkal szemben az elmúlt három évben egyetlen egyszer sem tettek –, ott nem is mérhető a magyarral szemben a hiány, mert 5-10 százalékos költségvetési deficitről beszélünk – jelentette ki a Rájátszásban Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.
Tekintse meg a Rogán Antallal készült teljes interjút!













