Hajdú-Bét: e-mailben is jelezhetik kárigényüket

Elektronikus levélben is elküldhetik kárigényüket a Vidékfejlesztési Minisztériumba a Hajdú-Bét-ügy károsultjai. A tárca erre külön címet hozott létre.

  • 2013. május 15., szerda 08:14
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye emlékeztet arra, hogy a kormány április végi döntése alapján a szaktárca májusban tárgyalt az ország egykori legnagyobb baromfi- és víziszárnyas-feldolgozó vállalatának károsultjaival. A jogszabályi háttér megteremtését követően várhatóan nyár elején megkezdődhet az ügyben kárt szenvedett baromfitenyésztőknek szánt mintegy 200 millió forint kiutalása.