NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld

Szekeres állítja: megtakarításaiból van a villája

Megtakarításaiból futotta a Tihanyi Hegy tetején épített villájára – honvédelmi minisztersége előtt fél évvel – ezt állította a szocialista Szekeres Imre a Magyar Nemzetnek.

  • 2014. február 24., hétfő 07:03
Vágólapra másolva!

Az MSZP volt elnökhelyettese, a Gyurcsány-kormány egykori honvédelmi minisztere szerint ezek a tételek szerepelnek vagyonnyilatkozatában, és minden jövedelme után leadózott. A szocialista politikus azt azonban nem árulta el, hogy pontosan miből tett félre pénzt arra, hogy megvegye a csaknem 670 négyzetméteres telket és felépítsen rá egy száz négyzetméteres házat. Ebben az időszakban ugyanis lakhatási támogatásával együtt is legfeljebb havi 1,2 millió forint jövedelme volt a szocialista képviselőnek, és felesége is csak egy cégben volt érdekelt. A lap által megkérdezett szakértő szerint a nyaraló legalább negyven-ötven millióba kerülhetett, jelenleg pedig akár hatvanmilliót is érhet egy hasonló ház.