
Ferencz István egy kerületi rendezvényen mondta azt, hogy politikában negatív reklám nincs, csak reklám. A baloldali politikus ezzel arra reagált, hogy a Hír TV egy olyan felvételt tett közzé a kerület szocialista kampányfőnökéről, amelyen Kőrös Péter arra biztatja párttársait, hogy anyagi fedezet nélkül ígérjék meg az önkormányzati lakások bérleti díjának csökkentését. A Gyurcsány-párt szóvivője szerint helyi szervezet vizsgálhatja ki, hogy a képviselőjelölt miért nem tartotta politikailag kínosnak, hogy szövetségesük hazugsággal kampányol. „Ferenc István egy kerületi szervezője, vezetője a Demokratikus Koalíciónak. Nyilván, hogyha kell, el fogunk vele beszélgetni, mert az az álláspontunk, hogy igazat kell mondani” – mondta a szóvivő.