

Háborúval fenyegette meg a kormányt Karácsony Gergely. A főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: az iparűzési adó elvonásával egy politikai értelemben vett hidegháború fog jönni a kormány és a főváros között. „Ha valaki azt gondolja, hogy ki lehet venni a főváros költségvetésből 38 milliárd forintot, az nem ismeri a fővárost” - jelentette ki Karácsony Gergely.
A két, DK-ba átülő egykori szocialista polgármesterről azt mondta: főpolgármesterként Ő a kerületi polgármestereket látja bennük és a munkatársait, mindegy, hogy melyik pártban ülnek. Karácsony beismerte: ő is rendszeresen együtt vacsorázik Gyurcsány Ferenccel. De ennek részleteiről nem beszélt.
Hír TV