
Pécs balliberális vezetése szerint 2020-ban 1,8 milliárd forinttal kevesebb iparűzési adót folyt be a város kasszájába, idén pedig további 2 milliárd mínusszal számolnak. Ehhez jön még a kis és közepes vállalkozásokat érintő adócsökkentés, ami újabb 2 milliárdos tétel. Úgy látják, ezek akkora összegek, melyek hiánya már az alap közszolgáltatások ellátását is veszélyezteti.
A közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője szerint arról, hogy kevesebb iparűzési adó folyik be, elsősorban a várost irányító öt párti szivárvány koalíció tehet, hiszen több mint egy év alatt egyetlen beruházót nem tudtak Pécsre csábítani.
Csizmadia Péter hozzátette: ahelyett, hogy ezen dolgoznának, inkább a kormányzattól várnak segítséget.
Hír TV