Durva lakbéremelésre számíthatnak Józsefvárosban az önkormányzati lakásban élők + videó

Akár 35 százalékkal is megemelheti az önkormányzati lakások bérleti díját Józsefváros baloldali kerületvezetése. A helyi Fidesz szerint az áremelést semmi nem teszi indokolttá, hiszen az önkormányzat idén rekord magas összegből gazdálkodhat.

  • 2024. december 12., csütörtök 19:00
Vágólapra másolva!

"Semmilyen jelzést erről nem kaptunk, hogy drágulás fog lenni a lakásban." - erről beszélt a Célpont stábjának az egyik józsefvárosi lakos. Az önkormányzati lakásban élő nő szerint az emelés amellett, hogy meglehetősen magas, igazságtalan is, hiszen ha problémájuk adódik a lakással nem számíthatnak a tulajdonosra, azaz az a Pikó András vezette hivatalra.

A baloldali önkormányzat emelési terve a kerületben csaknem 3000 családot érinthet majd - hívta fel a figyelmet a helyi Fidesz frakcióvezetője. Szilágyi Demeter szerint a legtöbb családnál ez havonta 20 ezer forint plusz kiadást jelenthet.