
Koncz Zsófia: duplájára nőtt a bölcsődei férőhelyek száma 2010 óta
Az államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen - amelynek fideszes országgyűlési képviselője is egyben - ismertette: 2010-ben harminckétezer ötszáz férőhely volt az országban, ez a szám tizenöt év alatt több mint hatvankilencezerre növekedett.
Kijelentette: a családok anyagi helyzetének javítása és az otthonteremtés segítése mellett a kormány egyik legfontosabb célkitűzése az is, hogy az emberek egyensúlyt találjanak a munka és a család között.
Úgy fogalmazott, tizenöt évvel ezelőtt a kormány "történelmi és rekordméretű bölcsődeépítésbe" kezdett. Ez azért fontos, mert a bölcsőde több egy intézménynél, hiszen - mint mondta - az egy olyan hely, ahol a gyermekek szeretetben és biztonságban lehetnek.
Forrás: MTI
Fotó: MTI














