
Trump nem hátrál meg: vétóval készül útját állni a demokraták terveinek
Gulyás Virág, Robert C. Castel és Mihalovics Zoltán voltak a vendégeink.
A demokraták megszerezték az amerikai Kongresszus mindkét házának ellenőrzését a november 3-i félidős választásokon – jelentette az AP és a Reuters. A republikánusok több hagyományosan konzervatív államban, köztük Texasban, Kansasben, Iowában és Dél-Karolinában is fontos mandátumokat veszítettek. A kampány legfontosabb témája a megélhetési költségek emelkedése, az infláció, az üzemanyagárak, az egészségügyi kiadások és Trump gazdaságpolitikája volt. A viták középpontjába került az iráni háború, az amerikai vámok gazdasági hatása, a bevándorlás szigorítása és a kormányzati korrupció kérdése is.
A félidős választási kampány során a demokraták Trump gazdasági és külpolitikai döntéseit bírálták, míg a republikánusok hangsúlyozták az adócsökkentéseket, a határvédelem eredményeit és a migració visszaszorítását. Donald Trump bejelentette, kész együttműködni a demokratákkal, de figyelmeztetett, hogy szükség esetén elnöki vétójával akadályozza meg a számára elfogadhatatlan törvényeket. A választási eredmény jelentősen átalakítja Trump elnökségének hátralévő két évét, mivel a demokraták 2027 januárjától mindkét házban ellenőrizhetik a kormányzat működését, akadályozhatják az elnöki kinevezéseket és befolyásolhatják a költségvetési, katonai és külpolitikai döntéseket is.













