
A külgazdasági és külügyminiszter szerint „az európai gazdaság és így végső soron az európai emberek újra a brüsszeli politikusok alkalmatlanságának levét isszák”.
Szijjártó Péter szerint tárgyalni kellett volna az amerikai kormányzattal a vámügyi együttműködésről és le kellett volna csökkenteni az autóipari vámokat az európairól az eddigi amerikai szintre, vagyis 10-ről 2,5 százalékra.
Az Európai Bizottság azonban ezt is elhibázta. Nem tárgyaltak, helyette megint ideológiai kérdést csináltak egy gazdasági ügyből
– hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Ursula von der Leyen a következőképpen reagált Trump bejelentésére: „Az EU további ellenintézkedésekre készül érdekei védelmében. Már véglegesítjük az első ellenintézkedés-csomagot az acélra kivetett vámokra válaszul. Most pedig további lépésekre készülünk, hogy megvédjük érdekeinket és vállalkozásainkat, amennyiben a tárgyalások kudarcba fulladnak”. Von der Leyen hozzátette, hogy az EU figyelemmel fogja kísérni azt is, hogy milyen közvetett hatásai lehetnek ezeknek a vámoknak, mivel nem tudják felszívni a globális túlkapacitást, és az Unió nem fogadja el a termékdömpinget az egységes piacán.
Forrás: Világgazdaság
Fotó: AFP
Továbbiak a témában
2 perc Kritika után kirúgás, botrány után kiborulás, kudarc után újabb ígéret
1 perc Vizsgálatok nélkül tett feljelentést a Belügyminisztérium a Ferencváros ellen
2 perc 










