

A Campus Fesztivál szervezői elhatárolódnak mindenféle erőszaktól, a politikai felhangoktól, valamint a színpadi produkciók félreértelmezhető műsorelemeitől is – írták a közösségi oldalukon azt követően, hogy Majoros Péter „Majka” a debreceni fesztivál zárónapján egyik dalának főszereplőjét, a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökét – egy mikrofonnal eljátszva – főbe lövik a színpadon.
A teljes cikk az Origo honlapján érhető el.
A szervezők a közleményben kiemelték: a Campus Fesztivál nemcsak szórakoztatás, hanem háromezer ember munkája, jövedelemforrása, a közönség szórakozása és szeretett rendezvénye, Debrecen kiemelkedő turisztikai értéke évi 120 ezer látogatóval.”
Majka színpadi, nyilvános kivégzésre buzdító show-elemét Deák Dániel sem hagyta szó nélkül. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint Majka megnyilvánulása ízléstelen és felháborító, főleg annak fényében, hogy Donald Trump és Robert Fico ellen is fegyveres merényletet követtek el nemrégiben. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, egy közéleti szereplőnek komoly felelőssége van, hiszen sokan példaként tekintenek rájuk.
„Nagy a felelőssége az előadónak, ezért nem mindegy, mit ad át a közönségének. Az agresszió, az erőszak megjelenítése és az arra való buzdítás nem múlik el nyomtalanul, visszaköszön majd a társadalomban” – jelezte Deák Dániel.
Természetesen Majka sem bírta ennyiben hagyni és önbírálat helyett az újságírókat támadva próbált magyarázatot adni arra, szerinte miért fér bele, hogy a színpadon főbe lőnek valakit. "Ez tényleg egészen hihetetlen... Kattintásvadász írás, újságíróknak csúfolt csinovnyikoktól…” – írta a rapper, aki szerint direkt áthallásos cím, és „nem lehet ennyire hülyének nézni az embereket”.
Az ominózus jelenet:
Fotó: képernyőfotó
1 perc
1 perc
1 perc