
Maximalizálva van az ingatlanok ára, így nem lehet felnyomni azokat - jelentette ki a kulturális innovációs miniszter. Hankó Balázs elmondta: a négyzetméterár legfeljebb másfél millió forint lehet, emellett a lakások maximum száz, a házak pedig százötven millió forint értékűek lehetnek az Otthon Start Programban.
Hankó Balázs: "A kínálati oldalnál is megvan erre a megfelelő garancia, és pont itt a minisztériumban volt néhány héttel ezelőtt a lakás és ingatlan fejlesztőkkel egy egyeztetés, ahol ennek a feltételeit is átbeszélve velük azt mondhatjuk, hogy áremelkedés nem lesz az új fix három százalékos lakáshitel következtében."
A miniszter hozzátette: Nem csak az Otthon Start hitellel segítenek a fiataloknak. Egyebek között egy új kollégiumfelújítási program is elindul, emellett az egyetemisták komfortérzetét is szeretnék javítani.
1 perc
1 perc
1 perc