A legriasztóbb nem az, ami a Mandinerrel történt, hanem hogy Magyar Péter előre elmondta, mi fog történni

Magyar Péter júniusban még arról beszélt, hogy az államhoz kerülő Mandiner tartalmát „nekünk kell majd meghatározni”. Most leváltották Kereki Gergőt és elzárták a lap finanszírozását. A két esemény együtt már nehezen intézhető el egyszerű tulajdonosi döntésként.

Vágólapra másolva!

Júniusban Magyar Péter még nyíltan arról beszélt a Parlamentben, hogy az államhoz kerülő Mandinernél „nekünk kell majd meghatározni” a megjelenő tartalmat. Szeptemberben Kármán András pénzügyminiszter utasítására felmentették Kereki Gergőt, Magyar pedig közölte, hogy leállítják az általa „hazug propagandalapnak” nevezett Mandiner finanszírozását.

 Jogilag lehet tulajdonosi jogokról beszélni. Politikailag azonban egészen más kép rajzolódik ki, ha a miniszterelnök előbb a tartalom meghatározását helyezi kilátásba, majd saját kormánya személyi és pénzügyi döntéseket hoz egy vele szemben kritikus lapról. Kacsoh Dánielék válasza közben már formálódik: Konfront néven új konzervatív médiumot indítanának.