
Egyre több a botrányos eset az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után, ki vállalja a felelősséget?
Névegyezés miatt szerepel a nyitott akták weboldalon, amiért már több támadás is érte - erről vallott Pócs Jánosnak Mihályi István. Egy volt plébános pedig arról beszélt híradónknak, hogy őt bár megpróbálták beszervezni, de nemet mondott, mégis felkerült a neve az ügynöklistára. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint nem véletlenül kerülték kormányok az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. Balla György a Bayer Showban azt mondta: nem ismert, hogy kit, milyen eszközökkel szerveztek be.
– Embernek a becsületébe gázol. Unokáim vannak. most vesztettem el a feleségem, és ennek ellenére nekem most magyarázkodnom kell, hogy én nem vagyok egy egy besúgó se semmi, nem vagyok pusztán egy névazonosság történt, de ez már az embereket nem ér nem érdekli – mondta el Mihályi István, aki csupán névegyezés miatt került fel a nyitott akták weboldalra. Pócs János, országgyűlési képviselő videójában megtörten nyilatkozó férfi elmondta, már emiatt is több támadás érte.
Nemcsak Mihályi István háborodott fel a nyitottakták.hu honlapon közzétett listán. Egy volt plébános neve is szerepel az oldalon. Rátkai László híradónknak elmondta, hogy bár próbálták beszervezni, semmilyen tevékenységet nem végzett, még pártrendezvényekre sem járt el, mégis felkerült erre a listára „Valter” fedőnévvel.
– Megjelent most a lista. A püspökök, meg a Bősze József, aki ugyancsak meghalt. az is egy tisztességes szalézi pap volt, ugye. És nem tudom, nem tudom, hogy hogyan miképp csinálják és csinálták. De hát tessék. Mit tehetek, nem tudok semmit. De én nagyon felháborodtam – mondta el a korábbi plébános.
November 4-étől elérhetők az adatbázisban a nevek. A nyilvánosságra kerülésük után nem sokkal viszont már kiderült: informatikai hiba miatt nagy számban szerepelnek ebben olyan személyek is, akik nem végeztek megfigyelést, hanem őket figyelte meg a kommunista diktatúra politikai rendőrsége.
Köztük volt például Lezsák Sándor, az Országgyűlés korábbi alelnökének neve is. Ráadásul több mint 160 esetben fordult elő hiba. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója azóta felajánlotta lemondását.
Ruff nem válaszolt
Kitért a válaszadás elől a miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor arról kérdezte stábunk, hogy kit terhel a felelősség a téves adatközlésért. Holott néhány hónapja még saját magát nevezte a legradikálisabbnak lista nyilvánosságra hozásában.













