
Célpont: A Momentum kommunikációs baklövései + videó
A Momentum egyre jobban döcög lefelé a támogatottsági rátán, folyamatos kommunikációs baklövéseivel. A párton az se segített, hogy a napokban elvesztette utolsó vidéki polgármesterét is.
A napokban került a nyilvánosság elé az a videó, amin Nyirati Klára Baja momentumos polgármesterként élesen kritizálta Donáth Annát.
A Momentum EP-képviselője hónapok óta támadja Gyurcsány Ferencet és kijelentette, nem hajlandó többet orrbefogva egy listán szerepelni a DK elnökével. Donáth Anna szerint a DK elnöke nemcsak hiteltelen, de mérgező módon az ellenzéket is leuralja.
De a bajai polgármesternek ez nem tetszett. Miután pedig az éleshangú felvétel nyilvánosságra került, a Momentum fegyelmit kezdeményezett Nyiratival szemben, ő azonban nem várta meg az eljárást és inkább úgy döntött otthagyja a pártot.
Az üggyel kapcsolatban Nyirati Klárát kerestük e-mailen, illetve telefonon is, de egyiken sem reagált. Telefonon nem hívott minket vissza, illetve nem is válaszolt e-mailes megkeresésünkre.
Eljöttünk Bajára a Városháza elé, ahol éppen a polgármesterbe botlottunk, így fel tudtuk tenni a kérdéseinket.
A teljes interjú és riport:














