NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHáttérkép
Háttérkép: Dacból is mondjuk ki, létezik még normalitás!

Háttérkép: Dacból is mondjuk ki, létezik még normalitás!

Nem találunk szavakat, de ha találunk, majd szólunk – így reagáltak adásunk vendégei arra, hogy úgy tűnik, tényleg kezd a világ kifordulni önmagából, ennek csak egy szemléletes példája, hogy Nevada állam női szépségversenyét – a világtörténelem folyamán először – egy férfi nyerte meg. Ami jelenleg zajlik, az a normalitás utolsó maradványainak totális szétverésére irányuló törekvés, ami reményeink szerint nem lesz sikeres és már csak dacból is mondjuk ki, létezik még normalitás. A Háttérképben ezúttal is Bogár László, Boros Imre és Bayer Zsolt.

  • 2021. július 01., csütörtök 21:50
Vágólapra másolva!

„Az rajtunk is múlik, hogy az abnormálisok totális győzelmet aratnak-e a normalitás felett" – mutatott rá Bogár László.

A maga módján nagyon komoly témáról van szó, hiszen nem mehetünk el szó nélkül a magyar pedofilellenes törvény miatt kirobbant hiszti mellett, ami ugye a mainstream szerint homofó, transzfób és genderfób.

Egész Európa a torkunkon ugrál közben pedig Vera Jourová közli, hogy nem indítható jogállamisági eljárás Magyarország ellen a pedofilellenes törvény miatt. Az Európai Bizottság alelnöke elmondta, hogy a mechanizmus csakis olyan jogállamisági szabálysértések esetében alkalmazható, amik az unió költségvetését érintik. Jourova szerint ugyanakkor az lenne a leghelyesebb, ha nem lépne hatályba a magyar pedofiltörvény. A cseh politikus úgy fogalmazott: „az LMBTQ-közösség tagjait diszkrimináló” jogszabály szégyenletes, ezért azt szeretné, ha a törvény nem kerülne bele a jogrendbe.

A „szomorú arcú bejelentésre” reagálva Bogár László elmondta, a színfalak mögött az alapvető hatalomgazdasági struktúrák nem feltétlenül örülnek a lezajlódó „játéknak”, érzik azt, ahhoz, hogy Európa hatalomgazdasági szempontból összetartható legyen, vissza kellene fogni ebből az „őrületből”.

– tette hozzá a közgazdász.

Bogár László emlékeztetett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az egész életét konzervatív étoszban töltötte és még ő is kibírta jelenteni, hogy „azért szégyenteljes a magyar törvény, mert elveszi a lehetőséget a kiskorúak elől, azzal kapcsolatban, hogy felelősen dönthessenek, tehát, hogy az óvodások felelősen dönthessenek a nemi orientációjukat követően”.

Teljes adás:

HírTV