
Adás:
2015. április 23., csütörtök 9.10
Szerkesztő: Petz Margó
Műsorvezető: Nagy Katalin
28 milliárd forintból több mint hatezer bölcsődei férőhely jött létre az elmúlt években, ötezer pedig megújult. Mindezek ellenére a három év alatti gyermekek csupán 14 százaléka járhat állami bölcsődébe Magyarországon. Égető problémát jelent az ágazatban a bölcsődei dolgozók megalázóan alacsony keresete is, ami miatt tömegesen hagyják el a pályát a gondozónők és nevelők. A Kalauz vendége a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
A kulturális örökség megőrzése és helyreállítása kategóriában Europa Nostra-díjat nyert a budapesti Zeneakadémia. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem épületét két éve újították fel, mely a nemzetközi zsűri szerint nem volt egyszerű feladat. A szecessziós építészet gyöngyszemét új technológiákkal egészítették ki, így felelve meg a kor kihívásainak. Back Réka látogatott el a gyönyörű épületbe.
A 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A szervezett magyar könyvpiac idén ünnepli 220 éves jubileumát: 1795-ben jött létre a Pesti Könyvárusok Grémiuma, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének jogelődje. Ellátogatunk a múltba, megvizsgáljuk a jelent.
Egyre több a magasan képzett értelmiségi nő Magyarországon, mégis egyre kevesebb tölt be közülük felső vezetői pozíciót. Pedig több tanulmány is kimutatta, hogy eredményesebbek azok a cégek, ahol női vezetők is dolgoznak. A hölgyeken múlik, vagy a társadalmon? Netán a vállalati kultúrán? Miben tudnak újat hozni, másként működni irányító pozícióban a gyengébb nem tagjai?