NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei

Hiába az ígéret, milliárdokkal kevesebb jut nekik

Tízmilliárdokkal kevesebb jut a jól gazdálkodó önkormányzatoknak annál, mint amit Lázár János ígért.

  • 2015. augusztus 12., szerda 07:18
Vágólapra másolva!

A kancelláriaminiszter korábban azt mondta: 50 milliárdot kapnak azok a települések, amelyek nem halmoztak fel adósságot, a tervezett több mint 12 milliárd helyett most mégis csak 3,5-re pályázhatnak az érintettek – erről Gémesi György beszélt Magyarország élőben című műsorunkban. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint ezzel óvodák és bölcsődék felújítása, illetve csatornahálózatok és járdák építése marad el.

„Lázár miniszter úr azt mondta, amikor a konszolidáció megvolt, hogy közel 1700 önkormányzat, amely nem vett részt a konszolidációban, gesztusértékűen kaphasson pályázati lehetőséget kormányzati pénzből, magyar pénzből, tehát nem uniós forrásból. Az volt az ígéret, hogy négy év alatt 50 milliárd kerüljön be a rendszerbe, 12,5 milliárdon évente. Ez az első évben közel 10 milliárdot jelentett, és ez meg is érkezett, aztán később elfelejtődött ez az úgynevezett kompenzáció” – fogalmazott Gémesi György.