NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei

Nem nyugszik a tőzsde

Folytatódott az esés az európai börzéken. A londoni értéktőzsde vezető indexe több mint 1, a frankfurti 1,5 százalékkal esett, Párizsban még ennél is nagyobb volt a csökkenés. Kínában a kezdeti emelkedés után folytatódott a lejtmenet, hiába pumpált pénzt a bankrendszerbe, és csökkentette tovább az alapkamatot a jegybank.

  • 2015. augusztus 26., szerda 12:37
Vágólapra másolva!

A központi pénzintézet közbelépése sem oszlatta el a kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmakat. A jegybank 0,25 százalékkal vágta meg az alapkamatot, hogy beindítsa a hitelezést. Ennek ellenére a pekingi tőzsde kedden negatívan zárt. „Mindig ezt történik, ha megváltozik a gazdasági környezet: hirtelen nagy lesz a zaj. Ez olyan, mint a szél felerősödése a szökőár előtt” – fogalmazott az egyik pénzpiaci elemző.

Három nap alatt csaknem 20 százalékot zuhant a tőzsde. A pánikot a kínai gazdaság lassulása okozza. A korábbi két számjegyű növekedés helyett már csak 7 százalékkal bővül az ország bruttó hazai összterméke.

A kínai gazdaság stabilitásával kapcsolatos kételyek augusztus eleje óta erősödnek. Akkor a pekingi vezetés egyoldalúan leértékelte a jüant élénkítési célzattal.

Kína a világ második legnagyobb gazdasága, ha válságba kerülne, az az egész világon visszavetné a növekedést.