
Külön fejezeti címet nyitnak a 2015-ös költségvetésben a tömeges bevándorlás kezeléséhez szükséges források megteremtésére – mondta a Hír TV-nek a nemzetgazdasági miniszter.
Varga Mihály tervei szerint erre először 1 milliárd forintot különítenek el, de ez minden bizonnyal nem lesz elég az év hátralévő részére. A tárcavezető közölte, hogy a tartalékban még 60 milliárd forint van, amelyet át lehet csoportosítani.
– Jól lehet látni, hogy a megnövekedett egészségügyi, rendőrségi, biztonsági kiadások ennél nagyobb összeget indokolnak majd, úgyhogy pontos összeget majd nyilván az év végén tudunk mondani, amit eddig biztosan tudunk, hogy 29 milliárd forintot költöttünk eddig erre a célra.– A hiányt befolyásolhatja ez, hogyha mondjuk még drámaibbá válik a helyzet, mondjuk még több migráns jön?– Jó kérdés, hogy ez a folyamat erősödik-e vajon a következő hónapokban, vagy csökken. Ha erősödik, akkor nyilván a hiányszámunk is veszélybe kerülhet. Amennyiben nem, akkor úgy látjuk, hogy a gazdaság teljesítménye ebben az esztendőben adóbevételeket fog pluszban hozni a bevételi oldalon, és ez elegendő lesz arra, hogy a hiányszámhoz ne kelljen hozzányúlni.