
2,7 százalékkal nőtt a GDP idén a második negyedévben, az előző évi adathoz viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az első negyedévhez képest viszont csak fél százalékos a gazdasági teljesítmény növekedése. A legnagyobb magyar bank elnöke arra számít, hogy a következő években lelassul a hazai GDP és fogyasztás növekedése – Csányi Sándor erről a miskolci közgazdász vándorgyűlésen beszélt. Azt hangsúlyozta: a többi visegrádi ország teljesítménye meghaladta a magyart, az egy főre jutó GDP-ben pedig Szlovákia is jobb.
Az OTP elnök-vezérigazgatója arra is kitért, hogy az elhibázott birtokpolitika miatt a mezőgazdaság a jövőben is rosszabbul teljesíthet a lehetőségeinél. Pozitívumként említette viszont az ingatlanpiaci növekedést, bár mint mondta: az évente kívánatos 30-40 ezer lakás helyett a 10 ezret sem éri el a kiadott építési engedélyek száma.