

Eddig csak az érintettek mintegy fele kötött új biztosítónál kötelezőt a bedőlt Astra ügyfelei közül az egyik alkuszcég adatai szerint.
Szerdáig lehet élni azzal a lehetőséggel, hogy a korábbi szerződést felmondva, új cégnél kössenek biztosítást az autósok. Az Astrának 160 ezer ügyfele volt, a Netrisknél az érintettek 35 százaléka vagy olcsóbban, vagy hasonló díj mellett kötötte meg új szerződését. „A határidő, ami az astrás biztosítással rendelkező ügyfelek rendelkezésére áll, szeptember 30-a éjfél. Ha nem érkezik vissza szeptember 30-án éjfélig a közös megegyezés, akkor továbbra is az Astránál marad a biztosításuk. A casco és lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek esetén hogyha káresemény történik, akkor direktben a román felügyelet felé kell benyújtani a kárt. Ez egy hosszadalmas folyamat, mert egészen addig, amíg az Astra biztosítónak a csődeljárása nem lesz egyébként hivatalos, tehát joghatályos, addig a kinti felügyelet nem is fogja a károkat téríteni. Ma senki nem tudja megmondani, hogy meddig tart, amíg az ügyfelek a pénzüket megkapják. A kötelezővel rendelkező ügyfeleknél ugyanez a helyzet, hogyha kárt okoznak, akkor a károsultnak a Mabiszon keresztül kell bejelentenie a kárt, és ugyanúgy a román hatóságok felé fogják eljuttatni a kárdokumentációkat. Hogyha nem szűnik meg hivatalosan a meglévő astrás szerződés, akkor az Astránál marad a kötelezője az ügyfélnek, és nem fog tudni máshol új szerződést kötni” – tájékoztatott Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.