NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei

Nem jön jól a krízishelyzet a turizmusnak

A menekültek miatt bevételkieséstől tartanak a turisztikai szakemberek, sokan az utóbbi napokban lemondták Magyarországi üdülésüket. Pedig a főváros eddig jó idényt zárt, tizedével nőtt a budapesti vendégéjszakák száma a tavalyihoz képest.

  • 2015. szeptember 06., vasárnap 17:19
Vágólapra másolva!

Törött üvegek, PET-palackok, műanyag zacskók, eldobott cigarettás dobozok látványa fogadja a menetrendszerinti hajókkal érkező turistákat a Szent Gellért téren. A Dunát a rakpart lépcsőin szemetet kerülgetve lehet megközelíteni. A kikötőt a BKV üzemelteti.

Megkerestük a Budapesti Közlekedési Vállalatot. Közleményükben azt írták, hogy a kezelésükben lévő fővárosi kikötőket, így a Gellért téri megállót is hetente négy alkalommal takaríttatják. A területről, erről az 50 méteres partszakaszról nemcsak a lakossági hulladékot szállíttatják el, hanem a Dunán érkező fauszadékot, illetve szemetet is.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint Budapesten júniusban több mint 10 százalékkal nőtt a vendégéjszakáit nálunk töltő turisták száma, mint egy évvel korábban, míg a városba érkező látogatók száma 8,5 százalékkal emelkedett.

„Évek óta töretlenül növekszik a turizmus. A vendégéjszakák száma a 2008/2009-es válságbeli megtorpanás után, amikor olyan hatmillió vendégéjszakát mértünk évente, mostanra, illetve 2014 év végére meghaladta a nyolcmillió vendégéjszakát, és az idei év első félévében is folytatódott ez a növekedés” – tájékoztatott Pap Mária, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ divízióvezetője.

A menekülthullám azonban ronthat az eredményeken. A világsajtó az elmúlt héten a Keleti pályaudvarnál kialakult krízishelyzet felvételeivel volt tele, és már voltak olyan turisták, akik emiatt mondták le Budapestre tervezett útjukat.