NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei
Nőhet a doktoranduszok ösztöndíja

Nőhet a doktoranduszok ösztöndíja

Jelentősen megemelné a szaktárca a doktoranduszok ösztöndíját, de egyúttal szigorítanák is a képzés feltételeit – tudta meg a Magyar Nemzet.

  • 2015. szeptember 29., kedd 10:43
Vágólapra másolva!

A tervek szerint a három- helyett négyévessé váló doktori képzések felénél ezentúl mindenkinek komplex vizsgát kellene tennie, és aki ezen nem megy át, azt elbocsátják, így már félidőben kiszűrnék azokat a hallgatókat, akikről sejthető, hogy úgysem jutnának el a doktori fokozat megszerzéséig. Jelenleg ugyanis a doktoranduszok több mint fele nem jut el a fokozatszerzésig.

A tervezet rendezné az ösztöndíjak összegét is. Míg ma egységesen havi 100 ezer forint ösztöndíj jár a fiataloknak, mostantól az első négy félévben havi 150 ezer forint lenne a támogatás, majd a fokozatszerzési eljárás idején havi 200 ezerre emelkedne.