
Az európai dízelüzemű Volkswagenek egy részét is érinti a gyártó csalási botránya, közölte a német közlekedési miniszter. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a tizenegymillió érintett jármű közül mennyi lehet Európában. Közben a BMW, a Daimler és az Opel is közölte, hogy nem csalt a károsanyag-kibocsátási adatokkal.
A hét eleji zuhanás után emelkedett a Volkswagen-részvény árfolyama a frankfurti tőzsdén, de az autógyár papírjai még így is harmadával érnek kevesebbet, mint az emissziós csalás leleplezése előtt.
„Szerintem már túl vagyunk a VW körül kialakult pánikon, habár még a következő hetekben is jönnek majd hírek pereskedésekről, és mindenki spekulál majd, mekkora lesz a büntetés. Szerintem nagy lesz, és a VW pénzt fog elkülöníteni erre a célra. Ezért lehet, hogy nem ad majd osztalékot, vagy csak kevesebbet, mint tavaly. A nyereség szintén csökkenni fog. Ezzel együtt azt gondolom, hogy most a pánik mozgatja a dolgokat, és a VW-csoport meg fog tudni birkózni a büntetéssel” – mondta Oliver Roth tőkepiaci elemző.
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala múlt pénteken közölte, hogy a Volkswagen manipulálta a dízelmotorok károsanyag-kibocsátási adatait. A németek olyan szoftvert telepítettek a járművekbe, amely átverte az emissziót mérő berendezéseket. A VW-motorok a mindennapi használat során jóval több szennyeződést bocsátanak, mint a teszteken.
A német közlekedési miniszter azt mondta, hogy nemcsak amerikai, hanem európai vevőket is átvert a Volkswagen. „Azt az információt kaptuk, hogy az 1,6 és 2,0 literes dízelmotorral rendelkező járműveket Európában is érintette a manipuláció. Tovább egyeztetünk majd a VW-vel, hogy megtudjuk, melyik járművekről van szó” – mondta el Alexander Dobrindt.
A tárcavezető nem kommentálta azt a sajtóhírt, amely szerint a BMW is manipulált. „Erről nincs további információnk. Ez azt jelenti, hogy végeztünk ellenőrzéseket, de nem spekulálhatunk” – fogalmazott.
A Volkswagen-csalás átrendezheti a piacot, megnőhet a kereslet benzinmotoros autókra.
„Érdekes fejlemény, hogy a nemesfém-piacon látszik, hogy a palládium nagyon nagy mértékben megugrott. Van egy spekuláció arra vonatkozóan, hogy a dízelek iránti kereslet csökkenhet. Ezért a benzinüzemű motorok kerülhetnek ismét előtérbe” – mondta el Szandányi Levente, a Portfólió.hu elemzője.
A BMW tagad, a Mercedest gyártó Daimler és az Opel szintén közölte, hogy nem csalt a károsanyag-kibocsátási értékekkel.