

Súlyos gazdasági hatásai lehetnek a migránsválságnak, ha a menekültáradat miatt összeomlik a schengeni rendszer – mondta Szijjártó Péter a Magyar Európai Üzleti Tanács idei országjelentésének bemutatásán. A jelentésben 13 multinacionális vállalat magyarországi vezetője tett ajánlásokat a kormánynak. Egyebek mellett a fiatalok munkanélküliségét és a korrupció mértékét emelték ki.
Erősebb Magyarországért, egy erősebb Európában címmel mutatta be idei országjelentését a Magyar Európai Üzleti Tanács. A cégvezetők különböző témákban fogalmaztak meg ajánlásokat.
„Üdvözöljük a munkaerőpiac helyzetének a javulását, a kormányzat intézkedéseit, amelyek segítik, hogy a munka értéket jelentsen a társadalom számára. Fontos azonban megjegyezni, hogy a mutatókhoz jelentősen hozzájárul a külföldi foglalkoztatás, a közszféra növekedése és a beletartozó közmunkaprogram” – jelentette az eseményen Mészáros Zoltán, a Philips Hungary ügyvezető igazgatója.
A közmunkára költött pénzt, ami a GDP 0,8 százalékát is eléri, inkább képzésre és a nyílt munkaerőpiacon való részvétel támogatására fordítanák.
„A korrupció mértéke Magyarországon éveken át komoly aggályt jelentett. A kormányintézkedések célja az volt, hogy csökkentsék a korrupciót. Ezt természetesen üdvözöljük, de ezek még közel sem elegendő intézkedések” – mondta Rikard Jonsson, a Magyar Európai Üzleti Tanács ügyvezető igazgatója. A déli határzárról a tanács elnöke azt mondta: annak gazdasági hatásai egyelőre nincsenek, de figyelik az eseményeket.
A külgazdasági és külügyminiszter azonban arra figyelmeztette a résztvevőket, a migráció a schengeni rendszert is veszélyeztetheti. „A népvándorlásnak a schengeni zónáról való esetleges hatásai, azok a mindennapi termelés szempontjából eléggé súlyosak lehetnek, ezért is Magyarországnak az a lehető leghatározottabb álláspontja, hogy a népvándorlási krízis kezelésénél mindent meg kell előzzön a külső határok megvédési képességének a visszaállítása” – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar–horvát határzár szombati elrendelése óta a horvátok a szlovén határra viszik a menekülteket. Szlovénia budapesti nagykövete szerint országa felkészült a menekülthullámra és betartja a schengeni előírásokat, vagyis az érkező menekülteket regisztrálják.