
Brüsszel engedélye nélkül nem lehet a távhő árát csökkenteni, a Miniszerelnökséget vezető miniszter szerint. Lázár János ugyanakkor nem zárta ki, hogy a piaci árak alakulásának megfelelően megvizsgálják a szocialisták javaslatát, akik 10 százalékos csökkentést tartanának indokoltnak. A lakossági gáz és a lakossági távhő tarifáira az Energetikai Hivatal tesz javaslatot, az árakról a kormány dönt.
Az MSZP felszólította a kormányt, hogy érvényesítse a gáz világpiaci árának csökkentését a lakossági tarifákban. „A gáz esetében 20 százalékos csökkenést látunk elérhetőnek, a villamos energia és a távfűtés esetében pedig 10-10 százalékot tartunk elérhetőnek. Noha 50 százalékkal csökkent a világpiaci ára, azért 20 és 10 százalékról beszélünk, mert természetesen a fogyasztói árban nem csak az olaj ára van benn, hanem a különböző fenntartási költségek, amelyek nem csökkenek attól, hogy az a gáz, ami a csővezetékekben folyik, olcsóbb, ezért lehet 20 és 10 százalékos csökkenést elérni. Ezt viszont el kéne érni” – mondta Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes.
A gáz árához hozzányúlni Brüsszel nélkül nem könnyű – közölte a Miniszterelnökség vezetője. Lázár János mégsem zárta ki, hogy megvizsgálják a szocialisták javaslatát. „Ma Magyarországgal szemben – a korábbi rezsicsökkentés miatt – három kötelezettségszegési eljárás zajlik, mert az Európai Bizottság nyíltan fölvállalva megpróbálja a rezsicsökkentésben vesztes nagy szolgáltatók érdekeit védeni és a veszteségeiket kompenzálni. Ma a szolgáltatók Brüsszelben azt állítják, hogy európai és világárak ide vagy oda, ők Magyarországon súlyos veszteségeket szenvedtek el a rezsicsökkentés miatt. Nekünk egy a fontos, hogy megőrizzük a rezsicsökkentés eddigi eredményeit, és lehetőség szerint tartósan további csökkentéseket tudjunk elérni. Nem zárkózunk el egyetlen javaslatnak a megvizsgálásától sem” – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A távozó kommunikációs államtitkár búcsúzóul odaszúrt egyet a szocialistáknak. „Én csak azt szeretném kérni a sajtó tisztelt munkatársaitól, hogy amikor a szocialisták ilyen javaslattal élnek, akkor emlékeztessék őket, hogy amikor kormányon voltak, akkor ennél sokkal nagyobb mértékben csökkent a világpiacon a kőolaj és a gáz ára, és ők tizenegyszer emelték ezeknek az árait Magyarországon közben” – mondta Giró-Szász András távozó kommunikációs államtitkár.
A lakossági gáz és a lakossági távhő tarifáira az Energetikai Hivatal tesz javaslatot, az árakról a kormány dönt.