NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei

Matolcsy nagyon elégedett

Számottevő, több tízmilliárd forintos nyereséget könyvelt el a Magyar Nemzeti Bank 2013 végén – mondta az intézmény elnöke a parlament gazdasági bizottságának ülésén. Matolcsy György a jegybank elmúlt három évének legnagyobb sikereként az alapkamat csökkentését könyvelte el, az irányadó kamatszint az MNB megalapítása óta nem volt olyan alacsony, mint most. A bizottság ülésén a Demokratikus Koalíció képviselője felszólalásában nullára értékelte Matolcsyék munkáját, és kivonult a teremből.

  • 2015. október 27., kedd 15:13
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank 1924-es megalakulása óta nem volt olyan alacsony az alapkamat, mint ma – mondta az intézmény elnöke a parlament gazdasági bizottságának ülésén. „Példátlan az európai jegybankok történetében az a hosszú, tartós és sikeres alapkamat-csökkentés, amely 7 százalékról 1,35 százalékra vitte le a jegybanki alapkamatot. Mindannyian láttuk az első ciklusban huszonnégy hónapon keresztül, a második ciklusban pedig végül beállítva az 1,35 százalékot” – jelentette ki az MNB elnöke. Matolcsy György szerint a pénzintézet sikeresen teljesíti a törvényekben rögzített feladatait: az ár- és pénzügyi stabilitást, és emellett támogatja a kormány gazdaságpolitikáját is.

„Mi tudatában vagyunk, hogy az elmúlt években hogyan gazdálkodott a nemzeti bank, éppen ezért tiltakozunk mindaz ellen, ami a Magyar Nemzeti Bankban történt, tiltakozunk az ötmilliós fizetések ellen, tiltakozunk az ellen a felelőtlenség ellen, amelynek eredményeként számos visszaélés történhetett” – fogalmazott a Demokratikus Koalíció alelnöke. Varju László a rövid bírálat után kivonult a gazdasági bizottság üléséről.

A Jobbik képviselője maradt, de hosszasan sorolta a hibákat. „Tarsoly Csaba, a Quaestor vezérigazgatója maga volt az, aki jelezte Orbán Viktornak levélben, hogy óriási probléma lesz a Quaestornál, és kéri a miniszterelnök segítségét. Én úgy látom, hogy az az egybevonás, amely történt, és sokkal nagyobb jogosítványokhoz juttatta a nemzeti bankot, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hiszen közel négyszázmilliárdos károkozással járt a brókerbotrány Magyarország számára” – jelentette ki Volner János, a párt alelnöke.

Matolcsy György válaszában úgy fogalmazott: a brókerbotrányra gyorsan és hatékonyan reagáltak. A jegybank év végéig várhatóan lezárja a befektetési szolgáltató piac cégeinél indított vizsgálatokat.