
Az utóbbi években helyzetbe hozott bérlők lesznek a mostani földprivatizáció nyertesei – mondta híradónknak az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnökségi tagja.
Széplaki Tamás magánszemélyektől bérelt területen gazdálkodik, azaz közvetlenül nem fenyegetett a kisalföldi agrárcég vezetője. Úgy látja, hogy a kormánytöbbség a lehetséges földvásárlók körének drasztikus szűkítésével blokkolta a földpiacot, és lenyomta az árakat. Az államot ezért kár éri, hogyha piaci áron adja el az állami földeket.
„Most nagyon mélyen van a föld ára, hogyha csak a szomszéd országokat nézem, Ausztriában a piaci ár nyolc-tízszerese a magyarnak, Szlovákiában is három-négyszerese, tehát amikor Lázár János arra hivatkozik, hogy piaci áron, illetve piaci ár plusz tíz százalékért fogják meghirdetni a földeket, ez is borzasztó alacsony ár” – mondta Széplaki Tamás agrárvállalkozó.