
Az állam ott határozza meg a létszámot, ahol ő a munkáltató - üzente az egyik munkaadói érdekképviselet vezetője a nemzetgazdasági miniszternek az Európai Kereskedelem Napján. Varga Mihály azt mondta, hogy nincs még kormánydöntés az élelmiszerdiszkontoknak és a hipermarketeknek előírt létszámemeléséről. De a tárcavezető megjegyezte, hogy a foglalkoztatás bővítését a kabinet stratégiai célnak tartja.
Jövő karácsonykor több eladó forgolódhat a polcok között, mint idén. A kormány előírná, hogy a nagyobb boltokban minden hetven négyzetméterre jutnia kell egy eladónak.
„Az állam ott mondjon meg kvótákat, ahol munkáltat” – ezt üzente az Európai Kereskedelmi Napon a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a nemzetgazdasági miniszternek, aki maga is felszólalt a VOSZ rendezvényén.
„Ha mégis ez a kényszer valamilyen úton-módon létrejön, miután be lehet szorítani úgy a vállalkozásokat, hogy föl kelljen venni – csúnya szót fogok használni – „vattaembereket”, olyan embereket, akit csak azért veszek föl, hogy legyenek, akkor ennek az lesz az ára, hogy egy, a bent dolgozók, akik már stabil állományban vannak és régóta ott vannak, bérviszonyai romolhatnak a jövőben, legalábbis a fejlesztésekből kieshetnek, a cafetériájukat elveszthetik” – mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Dávid Ferenc.
Az élelmiszerláncoknak úgy kell alakítaniuk a béreket, hogy az új munkatársakkal se legyenek veszteségesek, különben lehúzhatják a rolót. 2018-tól nem árulhat napi fogyasztási cikket olyan kereskedő, aki két egymást követő évben ráfizetéses volt.
„Való igaz, hogy ma létszámhiány van a kereskedelemben, ez 4-5 ezer főre becsülhető a 340 ezer fős alkalmazotti létszám mellett, de ezek szakképzett munkaerőt jelentenek, olyanokat, akik már részben nem Magyarországon dolgoznak, vagy más, jobban fizető ágazatokban vannak, tehát ezen a hiányon, ez nem fog enyhíteni, hiszen ha egy boltos ma nem talál hentest, akkor egy ilyen kötelező kvóta bevezetését követően sem találna” – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György.
Kormánydöntés még nincs – mondta a nemzetgazdasági miniszter. „Egy kormánynak törekednie kell arra, hogy a gazdaságstratégia következményeként, a foglalkoztatás bővüljön és az ágazatnak az az indikátor hatása, az a plusz hatása, amely az iparban, a feldolgozóiparban, az élelmiszeriparban további munkahelyeket és termelésbővülést generál, az rendelkezésre álljon.Hát, bocsánat, de mégis csak had mondjam azt, hogy én a magyar kormánynak vagyok a tagja. A magyar kereskedelem érdekeit nem az osztrák kolléga fogja képviselni, vagy a szlovák kolléga” – így Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Csak az élelmiszerláncoknak kellene bővíteniük a létszámot, a barkácsáruházak vagy a nagyibb kozmetikai üzletek a foglalkoztatási kvótát megúsznák.
Múlt héten a kancelláriaminiszter egyébként nyíltan megmondta, hogy az intézkedés büntető jellegű. Lázár János úgy fogalmazott, hogy a kormány nem hagyja az élelmiszerláncoknál azokat a milliárdokat, amelyeket a cégek megspóroltak azzal, hogy az Európai Unió elkaszálta a több kulcsos élelmiszerlánc-felügyeleti díjat. A foglalkoztatási kvóta fő vesztesei ágazati számítások szerint a multinacionális élelmiszerláncok lennének.