NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei

Áldatlan állapotok: 40 milliót kap a kórház

40 millió forintot kap a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályának felújítására, miután az intézményben egy hét alatt egy gyilkosság és egy öngyilkossági kísérlet is történt. Az ombudsman már a nyáron figyelmeztetett az intézményben tapasztalt körülményekre, akkor a zárt osztály bezárását kérte.

  • 2015. november 03., kedd 20:23
Vágólapra másolva!

Esőtől áztatott penészes falak, a folyosókon szennyvíz, a kórteremben pedig radiátorhoz kikötözött beteg. A Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai zárt osztályáról a fotókat az alapvető jogok biztosának munkatársai készítették. Az ombudsman még a nyáron azt kérte: zárják be a részleget. A fenntartótól, vagyis az Emberi Erőforrások Minisztériumától azt az ígéretet kapták, hogy megújul a részleg, és több orvost biztosítanak a betegek ellátására. „Mi annyit tudunk tenni, hogyha majd ennek eljön az ideje, akkor utófelülvizsgálati eljárásban ismét megvizsgáljuk, hogy milyen állapotok uralkodnak, mondjuk ezen a részlegén a kórháznak” – mondta Székely László ombudsman.

A múlt héten egy gyilkosság és egy öngyilkossági kísérlet is történt az intézmény pszichiátriai osztályán. A Magyar Pszichiáter Társaság alelnöke Reggeli járat című műsorunkban a fenntartó felelősségének kivizsgálását szorgalmazta. „Nyilván nem lehet teljesen nullára csökkenteni egy ilyen kockázatot, de ha két ilyen eset történik egymás után, és vannak egyéb hírek is ebből az intézményből, az biztos, hogy vizsgálatot követelő helyzet” – fogalmazott Purebl György alelnök. Az eljárást az Egészségügyért Felelős Államtitkárság el is rendelte soron kívül.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azonnali intézkedésként 40 millió forint beruházási támogatást ítélt a kórháznak. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a Hír TV kérdéseire közleményben válaszolt. Ebben a többi között azt írták: az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek a Gyurcsány-kormány idején történt bezárása még most is érezteti hatását.