NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei
20 forintot is bukhatnak kilónként a tejtermelők

20 forintot is bukhatnak kilónként a tejtermelők

Egyelőre elhalasztották a demonstrációt a tejtermelők, az áruházak képviselői ugyanis megértést mutattak követeléseik teljesítésére. A tej felvásárlási ára 75 forint, így jóval elmarad a 105 forintos önköltségtől. A termelők 15 forinttal emelnék az átvételi árat, amely az uniós és az állami támogatással már fedezné kiadásaikat. Megoldást azonban csak az áfacsökkentéstől remélnek.

  • 2015. december 07., hétfő 19:21
Vágólapra másolva!

Hétfőn demonstráltak volna a tejtermelők az alacsony felvásárlási árak ellen azzal, hogy nem adják át a tejet a feldolgozóknak, ám szándékuktól ideiglenesen elálltak. A demonstrációs bizottság tagja azt mondta, hogy a kereskedőkkel folytatott a pénteki egyeztetésen kiderült, hogy az áruházláncok megjelent képviselői értik a problémát.

„75 forintot kapok ma egy kilogramm tejért, és az önköltsége 105-106 forint a mi gazdaságunkban. Ezt kiegészíti némi uniós, illetve állami támogatás, így 15 és 20 forint között van valahol a veszteség minden egyes kilogrammon” – mondta Hegedűs Imre, a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. ügyvezető igazgatója.

Az egyeztetésen csak a Spar és a Lidl nem képviseltette magát. „Ez a megbeszélés nagyban leegyszerűsítette a demonstrációs bizottság feladatát. A demonstráció időpontját elodáztuk, nem határoztuk meg, hogy mennyivel, de a helyszíne leszűkült, mert azok az áruházak, amelyek nem állnak velünk szóba, nyilvánvalóan célkeresztbe kerültek. Hogy mikor lesz a demonstráció? Itt vannak a remek alkalmak: bronzvasárnap, ezüstvasárnap. Úgy gondolom, aranyvasárnapon egyetlenegy termelő, én magam sem akarok demonstrálni, de addig lebonyolódnak ezek a dolgok” – jelentette ki az ügyvezető.

Hegedűs Imre azt mondta, hogy az élelmiszerekre kivetett 18 vagy 27 százalékos forgalmi adó melegágya a csalásnak, ezért a kormánytól áfacsökkentést várnak.

A demonstráció szóba került a parlament mezőgazdasági bizottságában is. A Fidesz szakpolitikusa szerint nem feltétlenül kell megemelni a tej bolti árát ahhoz, hogy az átvételi ára emelkedjen.

„Nem nagyon kellene megemelni a polcokon lévő tej árát. Ha azt nézzük, hogy hány forintért vásárolnak általában Magyarországon tejet a felvásárlók és az a kereskedőkön keresztül milyen áron kerül a polcokra, úgy gondolom, hogy ebbe az árkülönbségbe belefér az áremelés” – mondta Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő.

Az LMP törvényben szabályozná az átvételi árakat. „Két lehetőség van erre: egyik az, hogy konkrét szabályozással megszabja a kiskereskedőknek az átvétellel kapcsolatos előírásokat, hogy az önköltségi árhoz viszonyítottan, amelyet a tenyésztőegyesületek megállapítanak, milyen álláspontra helyezkedik, és minimálisan az önköltségi árakat kérik kiskereskedőktől. A B lehetőség az, hogy az európai mezőgazdasági és vidékfejlesztési alapból a tejtermelő ágazatnak jövő támogatásoknál külön kompenzálják a veszteséget, amely az állattartásból adódik” – mondta Sallai R. Benedek.

A tejtermelők november végén intéztek ultimátumot a kereskedőkhöz, amelyben a feldolgozói árak 5-7 százalékos emelését követelték december 1-jével.