

Időben fizetnek a Nemzeti Eszközkezelő bérlői. A Világgazdaság szerint negyvenen vissza is vásárolták az ingatlanjukat.
A lap a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. közlésére hivatkozva azt írja: a szervezet által megvásárolt lakások száma október végéig meghaladta a 20 ezret, és még több mint 9 ezer szándéknyilatkozatot tudnak befogadni a 35 ezres keret feltöltéséhez. A program eddig mintegy 116 ezer ember lakhatását biztosította, melynek eredményeként már több mint 168 milliárd forint hitel visszafizetése alól mentesültek a hiteladósok.