

Példátlan sikernek nevezte a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendezvényén.
A kezdeti években Matolcsy György volt a végrehajtója nemzetgazdasági miniszterként az unortodox jelzővel illetett intézkedéseknek. Nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a szerkezeti reformokhoz politikai stabilitás is kellett, és nem hagyta szó nélkül a 2013-as jegybankelnökváltást sem.
„Valamint végbement egy monetáris politikai fordulat 2013. március 6-a után, amely megjelent egy historikusan, gazdaságtörténetileg a legalacsonyabb – 1924-től, az MNB alapításától a legalacsonyabb – alapkamatban és a jegybank aktív részvételében a növekedési fordulat elérésében” – fogalmazott Matolcsy György.
Az MKIK évnyitóról elegáns belvárosi indiai étterembe ment Matolcsy György, hogy együtt ebédeljen a legfőbb ügyésszel. A találkozóról fotó készült, amelyet egy baloldali politikus tett közzé a Facebookon.
Pápa Levente emlékeztetett: szerdán azt kérte az ügyészségtől, hogy a hatóság indítson törvényességi felügyeleti eljárást a jegybank alapítványainak gazdálkodása miatt.