NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei

Több mint hatszáz embert rúg ki a kormány stratégiai partnere

620 embert bocsát el a kormánnyal stratégiai partnerségben álló Jabil Magyarország Kft., miután két gyártósorát Ukrajnába helyezi át – értesült a Magyar Nemzet.

  • 2016. szeptember 10., szombat 08:35
Vágólapra másolva!

Az elektronikai gyártással foglalkozó amerikai vállalatnak Európában a tiszaújvárosi a legnagyobb üzeme. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen fekvő 54 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban 4500 főt foglalkoztatnak. A lapnak egy céghez közel álló forrás azt mondta: a munkahelyteremtésre nemcsak a Fidesz-kormány alatt, hanem korábban, a szocialista érában is többször kapott százmilliós nagyságrendű állami támogatást: 2011-ben például 6 milliárd forintot, 2010 és 2013 között pedig 1,2 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz is hozzájutottak.