Rehn: Megszűnhet a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás

Már idén megszűnhet a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás. Erről Olli Rehn uniós pénzügyi biztos beszélt Brüsszelben.

  • 2013. február 22., péntek 14:52
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint idén 3 százalék fölött lesz a magyar államháztartási hiány. A biztos azonban újságírói kérdésre megerősítette, hogy a prognózis készítésekor nem vették figyelembe a magyar kormány több konszolidációs intézkedését sem. Ezek hatását még vizsgálja a szervezet. Az uniós előrejelzés szerint idén 0,1 százalékkal csökken a magyar GDP, 2014-ben azonban már 1,3 százalékos növekedés várható.

A kormány tartja a hiánycélt

A magyar kormány tartja magát a korábban elfogadott, 3 százalék alatti hiánycélhoz – jelentette ki Varga Mihály tárca nélküli miniszter. Azt mondta, lassan hagyomány lesz, hogy minden évet úgy kezdünk el, hogy az Európai Bizottság kétségbe vonja a kabinet prognózisát.


A vita azonban 2011-ben és 2012-ben is úgy dőlt el, hogy a magyar kormány álláspontja igazolódott – emlékeztetett. Hozzátette: a kormány továbbra is elkötelezett annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárás alól.

Emelkedést valószínűsít a jegybank

Az államadósság idén és jövőre várható csökkenése után emelkedést valószínűsít a jegybank. A tanulmány szerint ez a tendencia átmeneti lesz 2015 és 2017 között, majd folyamatos javulást jósol a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB ezt a fajta elemzését április közepén szokta nyilvánosságra hozni, a februári megjelenés Simor András jegybankelnök márciusi lemondásával lehet összefüggésben. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnap egy konferencián súlyosan etikátlannak és az országra nézve károsnak nevezte a jegybank elemzését. A tárcavezető szerint a jegybank az ellenzék győzelmére számít, hiszen a jelenlegi kormány egyértelműen az államadósság csökkentése mellett áll.