
A felvezetőben így foglalta össze Budai Ivett Talmácsi Gábor pályáját: "Megszámlálhatatlanul sok kilométert tett meg két keréken a világ különböző versenypályáin. 2007-ben megnyerte a MotoGP 125 köbcentis bajnoki címét, azóta több ezer gyerekkel ismertette meg a motorozás örömét. " Az adásban egészen a gyerekkortól napjainkig vallott életéről, pályafutásáról a világbajnok motorversenyző.
Egy romos gépből átalakított minimotor, kézilabdapályán rótt körök és édesapja töretlen hite – így indult a 2007-es 125 köbcentis MotoGP-világbajnok, Talmácsi Gábor karrierje, aki a HírTV Ikon című műsorában Budai Ivettnek mesélt pályafutása legnehezebb és legmeghatározóbb pillanatairól. A magyar motorsport legendája felidézte, hogy családjával úttörőként honosították meg a minimotorozást Magyarországon, ám a nemzetközi élmezőnybe vezető út óriási áldozatokkal járt: pályafutása kezdetén előfordult, hogy a szűkös keretek miatt a szurkolókkal együtt kempingben aludt, sőt, a MotoGP-be való bekerülésért még az is felmerült opcióként, hogy édesapja eladja a lakásukat, a család pedig lakókocsiba költözik.














