
A főtitkár hozzátette: a devizaadósok sokkal több pénzt spórolhatnak meg, ha belépnek az árfolyamgátba, mint amennyit az árfolyamrés figyelmen kívül hagyására hivatkozva most visszakövetelnek a bankoktól.
„Az ilyen esetekben, 2008 negyedik negyedéve és 2010 negyedik negyedéve között, tehát 2 éves időtartam esetében a havi törlesztőrészletek vonatkozásában jár vissza, hogyha jól értem a döntést, fél százalék, ez körülbelül 3 és fél napra jutó törlesztésnek felel meg – csak hogy lássuk, miközben ilyen sokat vitatkoztunk és a sajtót ugye ez ezerszer átjárta –, ugyanakkor az az ügyfél, aki az árfolyamgátba belépett, mostanra ennek a 10-15-szörösét kapta már meg mint támogatás” – fogalmazott a Magyar Bankszövetség főtitkára.
Továbbiak a témában
1 perc Az ukrán gabonáról vitáznak az Országgyűlés bizottságában
1 perc 2020 és 2025 között Magyarországon volt az OECD összes országa közül a második legnagyobb reálkereset-növekedés
1 perc 









