NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság
Egyre élesebb a vita a Magyarországra tervezett üzem megépítése körül

Egyre élesebb a vita a Magyarországra tervezett üzem megépítése körül

Csak elektromos meghajtású autókat lehet újként forgalomba hozni az unióban 2035-től. Ezért az akkumulátorgyárakért versenyeznek az országok.

  • 2023. január 30., hétfő 13:34
Vágólapra másolva!

A Debrecenbe épülő gyár megépítését azonban heves viták övezik: a zöld pártok és a felhergelt lakosok tiltakoznak a beruházás ellen.

A kínai vállalat egyébként ugyanilyen gyárat épített Németországban, ugyanezzel a technológiával. Ott nemcsak a helyiek örülnek az új munkahelyeknek és a gazdaság fellendítésének, hanem a zöldek is üdvözölték a befektetést.

Habár az ellenzék korábban a szennyező dízel meghajtású járművek lecserélését követelte, most már az elektromobilitást kiszolgáló kapacitások bővítése ellen harcol.

A Momentum a gyártás vízigénye miatt népszavazást kezdeményezett a gyár ellen. A debreceni vízmű vezérigazgatója azonban már korábban tisztázta: a gyárat nagyrészt tisztított szennyvízzel látják majd el, vagyis a gyár működése nem érinti a város vízellátását.

- A hazai ellenzéknek nem az a baja, hogy akkumulátor gyár épül, hanem az, hogy Magyarországon- így reagált a tüntetésekre a miniszterelnöki kabinetiroda parlamenti államtitkára.

- Ami tiszta energiát, jövőt, munkahelyeket jelent Németországban, arra miért mondják azt, hogy környezetpusztító Debrecenben? Tényleg egyre inkább itt látjuk magunk előtt az otromba lólábat. Nem az a bajuk, hogy akkumulátor gyár épül, hanem az, hogy Magyarországon. A hazai baloldal meg szépen csatlakozik ehhez a kampányhoz - mondta Dömötör Csaba.

A zöld párti tiltakozások hatására a lakossági tüntetések is megsokszorozódtak. Ugyanakkor a kínai vállalat ugyanilyen gyárat épített Németországban, ugyanezzel a technológiával. Ott nemcsak a helyiek örülnek az új munkahelyeknek és a gazdaság fellendítésének, hanem a zöldek is üdvözölték a befektetést.